Június első napja, egy vihar- illetve esőmentes szombat, és egyben az e heti szabadnapjaim első és utolsó alkalma. Mit tesz ilyenkor a természetfotós? Elalszik. Legalább is velünk ma ez történt. Korai ébresztő kikapcs. Szundi mód sajnálatos kihagyása, majd felkelés 2.0 körülbelül fél 7-kor, amikor még kint szépek a fények, de teleportálás hiányában csak a képzelgés marad... Ennél jobban egy fotós kiruccanást csak úgy lehet elrontani, ha meg se próbáljuk. A késést fokozva, már-már esélytelenek nyugalmához igazodó tempóban végül sikerült elindulni és útrakelni. Kétszer kétkeréken.
A kerékpárokat egy saras földút szimpatikus kerítésszeletéhez láncolva magunk mögött hagytuk az előttünk álló sok-sok kedvező fotóhelyzet ígéretéért. Az első őzünket meg is láttuk egy gabonatábla szélén, épp felénk figyelt és a szelünk sem volt jó, így hagytuk, hogy békésen végezhesse tovább délelőtti teendőit.
Mindig előnyös csendben mozogni a természetben, ha fotózni is szeretnénk valamit. A hosszabb "eseménytelen" sétákat azért mindig megtöri egy kis csevegés valami sztoriról, ami hirtelen eszünkbe jutott és muszáj azonnal kitárgyalni. Pedig ilyenkor számítani lehet egy élőlény felbukkanására, főleg földutak kereszteződésénél, ami most is megtörtént. Így nem három méterről tudtuk lencsevégre kapni a szintén figyelmetlen mezei nyulat, hanem tizenháromról - szerencsére valamiért nem vett túl komoly fenyegetésnek két simabőrűt, két teleobjektívvel, amely persze állati szemszögből akár puska is lehetett volna. Nem baj, ennek örültünk és igyekeztünk kihasználni a lehetőséget annak ellenére, hogy a fény erősebb volt, mint én.
Amint a nyuszi tovább ballagott, mentünk mi is két lépést, amikor a magas növényzet között őzfülekre lettem figyelmes, úgy tíz-tizenöt méterre (az ilyen becsléseimet valójában nem érdemes túl komolyan venni, nagyon rosszul csinálom). Fiatalka őzbak volt, a második nyarát kezdte meg, ennek ellenére résen volt és a fotózása nem jött össze. De hamar megláttuk testvérét is, tőle 30-40 méterre bóklászott az őzhomlokig érő zöldben. Görnyedve szaladva igyekeztem egy olyan pontot elérni, amerre ő is halad, ahol megkaphatom az esélyemet. A sűrűbe csak pár méter "mélyre" mentem, ott vártam rá. Ő pedig hol előttem, hol tőlem balra jelezte hollétét fülehegyének kivillantásával, s végül pedig jobbról közelítve vett észre, már egészen közel. Rendes volt tőle, hogy megvárta, míg elkészítek néhány felvételt róla és csak azután szökellt világgá.
Utunkat folytatva mindössze tíz lépés erejéig "lazíthattunk", amikor egy újabb gyanútlan nyúl szentelte figyelmét a táplálkozásnak éppen előttünk. A szegélynövényzet mentén megközelítve sokkal jobban engedte magát fotózni, aggódni még mindig inkább csak az izmos fények miatt kellett.
A nyuszit követően nem túl hosszúra tervezett kirándulásunk, valóban csak kirándulás volt. A kiindulási ponthoz visszakanyarodásunkig nem láttunk vadat, de ezt követően felbukkant első őzünk, aki akkorra már a gabonába költözött át, az utolsó fotók pedig róla készültek. Amolyan borítókép-kategóriás felvételek lettek, túl közel ő sem engedett magához.
A hazaút pedig csak azért volt izgalmas, mert mire visszaértünk a bringákhoz, az én használatomban lévőnek totál leengedett az első kereke. Mint később kiderült, két lyuk keresztezte egymás mellett a belső gumit. Rejtély.
A fotók Nikon D750 fényképezőgéppel készültek, s nagyrészt Szikra Fotótól kölcsönkapott objektívvel. Ezúton is köszi.
Még több fotót a Vitrol Photo Facebook-oldalamon láthattok. Például a második nyúlról készült pimasz pillanatot.
