lucernabode 2014.06.08. 20:38

Madarak mentek, de csak egy tért vissza

Ez a hét botrányos volt madárügyekben. Már június 6-án, kedden jöttek a problémák, s nem tudtam ellene semmit sem tenni. Azzal alapvetően nincsen gondom, ha egy madár szabad lesz nevelés, gondozás után, de amikor nem úgy történik, ahogy elképzelem, anélkül, hogy mindketten felkészülnénk rá, hogy tudnám, ezentúl már boldogulni fog, az borzalmas.

Viszlát vadfürj, majd küldj képeslapot Afrikából

A varjúröpde építése miatt átkerült a fürjház a kert másik oldalára, amivel nem is lett volna semmi gond, ha rendesen körbe van kövezve vagy a macska nem kaparja el a köveket (már nem emlékszem, melyik lehetséges). Sajnos nem így volt, kedden a fürjház rácsa alatt kikaparta magát egyetlen vadfürjem (kakas) és így Batár, a japán tojó egyedül maradt. A vad kakas sosem pitypalattyolt a fürjházban, így nem is ismertem fel a hangot, amikor először meghallottam a kert felől, bent a kanapén ülve. Amikor kimentem, a felismerés, akár egy szikla, úgy ért el a tudatomig, súlyosan koppant. Pedig a pitypalattyot nagyon szívesen hallgattam volna a fürjházból, de sajnos nem onnan érkezett, hanem a szomszéd kertje felől. Gondoltam, megpróbálom a saját hangjával visszacsalogatni, habár ez kétesélyes volt. Gyanítottam, hogy ez a hang náluk territóriumjelzésként működik, tehát ha lejátszom neki, akkor vagy jön velem párbajozni, vagy megijed a konkurenciától és elmenekül. Sajnos az utóbbi történt. A hang hatására elrepült a fejem felett, megadva az esélyt arra, hogyha akarok, integessek neki, merthogy ő lelép, már itt se van. Még néhány órán keresztül hallottam, hogy a közelben zenél, aztán többet nem. Remélem, nem egy macska hallgattatta el, hanem okkal, vadfürjlány keresés miatt hagyta el a környéket - a Madárdombon biztosan nem talál (még utcanevet sem kaptak a fürjek).

fürj

Toró, a béklyót igazán itt hagyhattad volna

Sajnos Toró, a vetési varjú sem pózol többet a fényképezőgépem előtt. Június 6-án, pénteken este úgy döntött, hogy megunja az akkor éppen zajló kerti fotózást, videózást: lerepült a kezemről, s valamelyik fa tetején landolt. Onnan a szomszéd fájára, majd vissza a teraszunk melletti fára, természetesen magasra, ahol nem érhettem el. Gondoltam, már eléggé megjegyezte a kertet, a hangomat, hogy visszataláljon ide, reggel azonban két utcával arrébb hallottam károgását, egy magas fán, valakinek a kertjében. Nagyon kiabált, jelezte, hogy éhes és várta, hogy majd felröppenjek hozzá a fa tetejére és megetessem. Valahogy ez nem jött össze, azért odamentem a fa elé, hívtam, vártam, ácsorogtam, majd varjútlanul hazamentem. Később már nem hallottam a károgását, úgyhogy bejártam bringával a környéket, hátha máshol meghallom. Ismét varjú nélkül tértem haza. Aztán gondoltam, felhívom Nikit, aki két utcára lakik és megemlítette, hogy épp hallott károgni egy varjút valahol feléjük. Gyorsan bringára pattantam és meg is találtam a fát, ahonnan valószínűleg a kis Toró kiabál - egy magánterület közepén. Hívtam, válaszolt, hívtam, válaszolt, de amikor megunta a kommunikációt, akkor hazamentem - ismét varjú nélkül. Még egy párszor aznap elbringáztam a fához "beszélgetni" vele, de még mindig makacs volt és azt várta, hogy én menjek oda hozzá. Ma is hallottam csicseregni őt a kertből, el is sétáltam a hang irányába, de egyre messzebbről érkezett a hangja, úgyhogy feladtam a keresést. Azért remélem, még látom a környéken, erre gyakran sétálnak a varjak. Most már csak amiatt aggódom, hogy a béklyó, ami rajta maradt ne okozzon neki gondot a jövőben.

Fotó az elrepülés előtti pillanatról:

Toró

A gerle, akit hazahozott az üres begye

A kis balkáni gerle fióka azután érkezett, hogy a vadfürj lelépett. Nem is volt vele semmi gond, készítgettem neki a gerletrutymót (főtt tojás, gríz, darált köles és tojáshéj), ő szerényen próbálgatta a szárnyait, enni nem nagyon akart magától, így hát tömtem. Aztán szerdán egy napra le kellett lépnem Gödöllőre, de előtte megnéztem, hogy mennyire tud csipegetni tálból, megnyugodtam, hogy megy neki, ezért nem vittem magammal. Mire visszaértem másnap estére, elég szottyadt volt szegény, üres volt a begye, nem nézett ki túl jól, tehát mégse megy neki egyedül az evés. De néhány tömés után szombat-vasárnapra ismét jól nézett ki. Erre ma, azaz vasárnap sikerült kiröppennie Niki kezéből, amikor meg akartuk etetni reggel. Reméltem, hogy csak a röpde tetejére megy, de nem, végül mögötte a tuja közepén landolt. Sikerült feljebb ijeszteni, egészen a tetejéig, ahol elnyelték őt a levelek. Átkéredzkedtem a szomszédhoz, ahonnan "cseresznyeszedő" létrával közelítettem meg a tuja tetejét, de sajnos nem értem elég magasra. Néhány tujazaklató tevékenységet követően hazamentem gerlétlenül. Az egész nap végtelenül idegőrlő volt, hiába néztem a tuját nem láttam, hangja nincs, a hülye macska is mászkált a tuja alatt, ráadásul úgy tűnt, ő a harmadik madaram a héten, amelyiket nem látom többé. De a nap végül heppienddel zárult, s a maradék idegeimet megmentette a gerle azáltal, hogy hazajött a terasz melletti fára, ahonnan vissza tudtam szerezni, egy kis fára mászó képességet is igénybe véve. A begye természetesen üres volt, de legalább sokat fejlődött a kis kirándulása során: profi trutymócsipegető és szárnyhasználó lett belőle. Olyan természetességgel repkedett a lakásban is, mint aki már a tojásban is ezt gyakorolta.

gerle

Címkék:varjú balkáni gerle fülöp zita vitrol photo lucernaböde vadfürj Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lucernabode.blog.hu/api/trackback/id/tr636289147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása